United States or Hong Kong ? Vote for the TOP Country of the Week !


Egy ugrással a zablájánál termett s elkapta az álladzóját; szorított rajta egyet; attól a nyugtalan állat mindjárt olcsóbban adta; horkolva fujva maradt meg a helyén.

Rajta is megesett Isaszegnél, hogy mikor Répássy táborkarában egy nyolcz fontos elhordta a lovának a fejét, s ő lovastól együtt leesett a földre, de nagyhamar talpon állt, azt kérdé tőle a tábornok: „no öcsém, hát ég-e még a pipád?“ „De ég bizony!“ felelt ő vissza, nagy füstöt fujva a makra pipából, a mit ki nem eresztett a foga közül még estében sem.

Félelmes kezdett lenni a vidék. Hallgatva éreztük mi is, a lovak pedig nyihogva, nagyokat fujva rohantak lefelé az uton s néhány erős ostorcsapással kellett észretéríteni őket, mert a legszivesebben inkább visszafordultak volna. Különösen az egyik remegett s néha magasra fölkapta a fejét, ugy szaglászva, mint a vadászkutya. A nehéz kapu előtt egy kis öreg ember topogott a hideg őszi sárban.

Hát amikor a saját lakóházához közelednék, lát ám valami emberforma árnyékot a kisablak alatt, amely fölé erősen hajlott egy akácfa. A fejébe nyilalt. Ez Tóni, gondolta és már erre a puszta gondolatra is elöntötte a méreg. No lám, nem valék itthon s máris... dörmögte vastag bajusza alá, nagyot fújva dühében.

De mivel Sándor még e csábító biztatásra sem lépett be a kétszárnyú ajtón, hanem tovább sietett, Góg Ferencz is utána futott, fölvezette a széles lépcsőn az emeletre s a folyosó végén megállt egy ajtó előtt. Ime a szenvedő szobája, mondá reszkető hangon és orrát fújva, mintha sírás erőltetné. Sándor óvatosan kinyitotta az ajtót és belépett.

Gebe írnok úr a hízóknál mulatozott egy kicsit, azoknak a röfögése kísérte egyik óltól a másikig: megvakargatta a rózsaszín pofájú Yorkshirek széles szalonnás hátát; azok kéjesen csemcsegtek és szuszogva, fújva hálálkodtak neki.