United States or United Kingdom ? Vote for the TOP Country of the Week !
A legény nem érezte a hűvösséget, az ő feje forró volt. Kifogott, bevezette a lovakat az istállóba; friss szénát adott nekik s úgy sietett aközben, hogy az öreg kocsis meg nem állhatta, hogy rá ne szóljon: „Mán megint bomlasz valamiért, te fiú; nem csuda, iszen holdtölte van."
Jóindulatú, szelíd vonásaikat alig torzította el a halál. Egészen fiatal emberek. Komplett tábori Marsadjusztírungban mind a kettő. Minden vadonat új, tiszta, szinte érintetlen. Tehát egészen friss katonák. Érthetetlen! Látnivaló volt, hogy még egyáltalában nem voltak frontális tűzben, különben nem lettek volna ilyen »újak«. De akkor hogyan kerültek ide és hogyan hagyhatták el ezredüket?
Esel... dunnyogta megvetéssel. Hm... ezt egyszer már hallottam, mondottam vállatvonva, anélkül, hogy a friss gorombaságra további ügyet vetettem volna. A leány élénken bólintott. Ja... már hallottad és mindig hallani fogod, amikor szamárságokat beszélsz. Ezzel a sánta lábbal akarsz te elmenni a forráshoz? Mondtam. Azt is mondtad, esett szavamba a leány hogy a sánta kutyát hamar utólérik...
Azokkal a láthatatlanul vékony erekkel az egész testünk tele van és mindenhol ugyanaz történhetik, amit az előbb a bőrről mondtunk: kitágulhatnak azok az erek, amelyek friss vért visznek, vagy pedig azok, amelyek az elhasznált vért megint elviszik.
Dömötör leült és csendesen szivarozott. Előtte párolgott a mokka, a kandallóban pattogott az illatos, friss, gyantás fenyőág, a szivarjának édes, ópiumos illata elbágyasztotta és a művész úgy érezte, hogy érdemes élni. A művész már félórája ült mozdulatlanul a gyóntatószék puha karjai között. Homlokát néha végigsimította. Egy-egy új csésze kávét öntött magának. Merően nézte a kályha tüzét.
A gyermek visított s rugott, de a két asszony lefogta a kezét, lábát s az anyja fáradtan könyörgött a pakulárnénak: Még, még... A magáé is jóllakik, meghálálom... Valamicskét mégis enyhitett a gyermek tüzén a friss tej.
Nincs hálátlanabb teremtménye az Istennek, mint az ember... Főhadiszállásomon mindössze annyi teendőm akadt, hogy a számomra itthagyott konzerves ládát becipeltem az árokba, rálapátoltam a »Spaten«-nel egy csomó friss földet és sátort húztam föléje a pokrócomból. Legyen árnyékban, hűvös helyen. A konzerv jó dolog, de nem állja a meleget.
Lenn a csurgóról jöve, parasztleányok mentek végig az utczán és dudorásztak majdnem magukban. Az ég megnépesült, a nyugaton, a fákon átszürve fényét, elindult utjára a hold és innen-onnan mindenünnen előjöttek a csillagok. Fehér, hullámos felleg takarta el néhol a kék végtelenséget s a forró nap után mintha föllélegzettek volna a mezők, kertek, friss illatot hozott magával a levegő.
A belváros, melyen áthaladtak, még jó részben aludt, a piacon csak a kofák mozogtak, néhány friss asszonyka, lenge nyári ruhákban, kecses léptekkel sietett a folyóhoz fürödni. Az ezredes délcegen csapta ki a salutöt. A városon kívül megkezdődött a por.
Azok odalenn soha se bántak velem ilyen gyöngéden. Valamin gondolkozott, de ugy megerőltette a munka, hogy könnybe lábadtak a szemei. Min töröd a fejed? kérdezte a másik. Valami hasonlaton és nem jut az eszembe semmi. Pedig minden munkám tele van hasonlatokkal és micsoda friss és találó valamennyi.
A Nap Szava
Mások Keresik