United States or Pakistan ? Vote for the TOP Country of the Week !
Eveline oly művelten csevegett, kaczagott és magázta őt, Manó úgy dicsekedett fővárosi összeköttetéseivel és lovagias ügyeivel, Sándor úgy beszélt paripákról és vadászatokról, hogy a fiatal gróf egészen grófi társaságba képzelhette magát. Ebéd után befogattak a hintóba s körülkocsizták a birtokot, megnézték a tanyákat, a nyájakat, a szérűket s Atlasz úr pontosan megmondta értékét mindennek.
Ha az ő leánya, az Eveline, a grófné, lovagol és fátyolos cylindert tesz a fejére és hetvenkedik, annak az jól áll, mert joga van hozzá, mert grófné és sok pénze van az apjának; de egy ilyen semmi leány, a kinek az apja koldus és templomi képek festésével keresi a kenyerét, és még ez mer hetvenkedni. Bah!
Hallotta, midőn atyja rekedten kérdezé, hol van Manó? Épen most ment ki innen, felelt Eveline. Behívjam? Nem, nem, soha se jőjjön többé szemem elé, hallá atyjának heves, reszkető hangját. Nem akarom látni... Ültessetek a karszékbe, oda, az ablak mellé, az öreg asszony karszékébe... Egész életem munkája... fáradságom gyümölcse... vagyonom... nevem, becsületes nevem... oh! oh!
A megérkező vonatról azonban csak Eveline grófné szállt le, minden kiséret nélkül. Szemei vörösek voltak és igen szomorúnak látszott. Baj van? kiáltott ijedten Atlasz úr. Hol van a gróf? Hol vannak a grófi gyerekek, az én unokáim? Egyedül jöttem, nincs semmi baj, felelt gyorsan Eveline. Siessünk, üljünk a hintóba, ne bámuljanak rám az emberek.
Ha tönkre jutok, nem öntől fogom kérdeni, mit tegyek. Jaj nekem! úgy is tudom, hogy nem tőlem kérdené, sóhajtott Atlasz úr, megborzadva. Eszébe jutottak Eveline rémképei: a töltött pisztoly, a koldúsrongyok, és sietett megnyugtatni e lobbanékony fiatal mágnást. Ki mondta, hogy batyut vegyen a hátára? folytatá engesztelő hangon s kissé erőltetett nevetéssel.
Most a kanonok is elpirúlt és Eveline grófné titokban bosszúsan megrántotta apja kabátját, hogy hallgasson. Bogdán apát-kanonok úr azonban igen elnéző és nagylelkű volt és semmi sem zavarta meg leereszkedő nyájasságát.
Igen is, arról beszélek. Most épen jó kedvedben vagy, tisztába hozhatjuk ezt a kényes kérdést. Elsőszülött fiad vagyok s nem akarok rövidséget szenvedni testvéreim kedvéért. Sándorra már ráírattad a tiszavégi részt, Eveline férjének kétszer megvetted a mátraalji jószágot: én is követelek magamnak legalább annyi ingatlant.
Góg Ferencz meggörnyedve nyitotta ki az ajtót s engedelmet kért, hogy beléphessen és csendes magányban átengedhesse magát nagybátyai szíve fájdalmának. A szobában találták Manót és Eveline grófnét. Manó a pamlagon ült s lábait az asztalra tette.
Először Atlasz Sándor ő nagyságára, a tiszavégi egyház nagylelkű kegyurára, kinek vallásos buzgósága és bőkezűsége hozta létre a mai szép és lélekemelő ünnepélyt. Aztán Szádváry Eveline grófné ő méltóságára, kinek lekötelező szívességéből most e dúsan terített asztalnál örvendeznek háládatos szívvel az Isten áldásának.
Bámulnak, mert nem mindennap látnak grófnét, mondá büszkén Atlasz úr, karon fogva s a hintóhoz vezetve leányát. De alig indultak meg a lovak, a mindenkitől megbámult grófné oda borult apja vállára és hangos zokogásra fakadt. Seregeknek ura! kiáltott rémülten Atlasz úr. Mi történt? Meghalt valaki? Mindnyájan egészségesek, zokogott Eveline, más a bajunk, a mi nagy bajunk.
A Nap Szava
Mások Keresik