United States or New Caledonia ? Vote for the TOP Country of the Week !


Cseppbe múlt, hogy a kis Regina el nem pityeredett ennyi ragaszkodás láttára. Megszorította kezemet és mélázva így szólt: Ez az állat is szeret téged... Éreztem a célzást és elnémítottam ajkait egy hálás csókkal. Amikor néhány nap mulva valamennyire rendbe jöttünk és kijelentettem neki, hogy feleségül veszem, komolyan bólintott. Jól van. Legyen úgy, ahogy akarom. Csodálatos!

Hozzászoktam ennyi. Hozzászoktam, mint például... mit mondjak?... mint például a szivarszipkámhoz, amely évek óta mindig a zsebemben van, bár sohasem veszem semmi hasznát, mert sem szivart, sem cigarettát nem szívok szipkából. De azért minden nap hűségesen beteszem a zsebembe és hiányát érezném, ha nem lenne ott.

, ... ezt már hallottam. Hát akkor miért beszélsz? Visszamentem a kokeszlihez és hátat fordítottam neki. Bújjon ki a köpenyegből és szedje magára szellős rongyait, nehogy valahogy Isten csudájára csakugyan meglegyintse a guta. Nem is pipacsvörös volt már az arca, hanem céklapiros szinte lángolt a forróságtól. Nem is gondoltam volna, hogy ebben a vézna testecskében ennyi a vér.

Nem törődöm az éjszakáddal, de a mig ennyi szegény gyermek van reánk szorulva, add nekem a nappalod. Ha reám hagyod őket, elpusztulnak, pedig hát kötelességünk az, hogy neveljük őket, a mig lehet. Már nem vagyok követelő. Szegény, összetörött ember vagyok, csinálj, a mi neked tetszik. De a gyerekekből embert kell csinálni valahogy. Ez a becsület.

Épen ennyi a becsértéke a mi nagy bérházunknak a főváros balparti részében. A fiatal özvegy azonban nem igen látszott mulatni e rendkívül érdekes versengésen, mert ásított és nyugtalanul feszengett ülésén.

Nagyot fujt s megtörölgette izzadt homlokát. A gróf csak mosolygott. És maga, Samu, ezt a szép leányát nekem szánta, ugy-e? Gróf úr pattant föl Krebsler önnek ördöge van. Ön maga a lángész; ön... Én egy tönkrement mágnás vagyok, ennyi az egész vágott közbe a gróf. Megértem, hogy ezt az ajánlatot teszi. Őszintén szólva, az ön helyén én nem tenném. De az izlés ellen nem lehet disputálni.

A táviratban meg éppen csak ennyi volt: „Van der Kerkhoven kisasszony, Horváth-Joannovics úrnőnél Puszta-Rác-Árokszállás per Vásáros-Berény. Bánom is én. Apád." Kétfelé hasította előbb az egyiket, aztán a másikat. Majd összetépte mind a kettőt apró darabokra s ezt a konfettit is odaszórta a virágok közé. Vidovics Feri az alsó házban fölvette a lovagló bekecsét.

Szép nagy darab hús volt a pecsenye, három borda állt ki belőle, de Fülöp Imre innen a halasi földrül igen hamar véget vetett neki. A cipóval, mint illik, kitörülgette a tányért. Elmönnék most már szólt. De úgy-e, kéröm, nem köll fizetni, mert neköm ennyi pénzöm nincs. Dehogy köll. Csak hogy jól esett az étel. Úgyis rég ehettél ilyesmit. A pusztafi az üres tányérba nézett. Gondolkozott.

De azzal veszedelmesebbek, mint a mérgek, hogy élnek, tehát szaporodni tudnak. A veszedelmes mérgekből is érheti az ember testét olyan kevés, amennyi még nem árt és ha csak ennyi éri, akkor az embernek semmi baja se lesz tőlük.

Nem akartalak kiereszteni, mert láttam, hogy nem vagy felöltözve és be vagy csípve, ennyi volt az egész. Ennyi, intett fejével a leány az én szédülő fejemben azonban az a gyanu égett, hogy szándékosan itattál le és ebben az állapotban akarsz szeretőddé tenni... Itt van, most kimondtam!