United States or Oman ? Vote for the TOP Country of the Week !


Morelli kapitány úr világosan megmondotta, hogy erre a posztra nem állíthat parasztot. Lám... dehát miért nem állíthat? Lássuk az írást, amit a kezembe adtak! Hátha attól okosabb lészen a haragos magyar. Mert igazán haragudtam, amiért épen engem ütött így tarkón a balszerencse. Bár hiszen a méreg csak ártani fog a szépségemnek... Okosabb, ha belenyugszom, amin változtatni úgy sem áll hatalmamban.

Édes atyám, édes anyám, mondá oly halkan, hogy a közelebb állók sem hallhatták, talán maga Klára sem, ha szerettek, ha boldogságomat akarjátok, nyugodjatok meg választásomban és áldjatok meg engem, áldjátok meg nőmet. És Atlasz úr, utoljára is, jobban szerette fiát, hogysem végsőig vigye az ellenállást, s az ő kedvéért megölelte azt a nőt, kit szíve mélyéből gyűlölt.

Egy tizenhét esztendős kis lány! Lássa, nekem fáj, hogy maga a két vidám kutyát, engem, a katonát s az egész Berényt csak staggione-nak tekinti, staggione-nak, amelyet hat hét mulva tökéletesen el fog felejteni ... Mert nekem ezek a napok nagyon, de nagyon kedvesek! Mit akar? Ez már a negyedik állomásom.

Csak egy napra jöttem, ma este még visszatérek, de bámulok, grófné, kegyedet e lakás előtt találva, mondá Oroszlay némi zavarral. Valószínűleg egy és ugyanazon ügyben jöttünk, Dózia miatt! mondá észrevehető keserűséggel Hermance. Engem nem az hozott ide. Mint tudja, grófné, a kegyed által e tekintetben rám bizottakat én teljesen bevégeztem.

Előttem teljesen nyiltak lehetnek, mondá mosolyogva Kardos. Tudom Dózia kisasszonynak jóformán egész élettörténetét, nemcsak Holcsi úrtól, de csodálkozni fognak, ha azt mondom, hogy őt magát is ismertem kisgyermek korában. Engem ismert, mint kisgyermeket? kérdé Dózia a legnagyobb meglepetéssel. Ismertem anyját, ki halála előtt kegyedet Eszthey grófné gondjaira bizta. De hát ki ön?

Előbb jobbról vette le, lőtt, aztán balról, azután mind, mind lőttek be az ablakon s kiabáltak; majd megbolondultam, rettenetes volt, ebbe belehalok. Csakhogy elszaladtam, ez segített. Én élni akarok, élni. Tanár ur, ön tisztességes ember, ide jöttem, dugjon el valahova, beszéljen velük, mondja meg nekik, hogy én nem bántok senkit, hagyjanak engem élni. Mondja meg nekik, mondja meg.

Ki ön, kisasszony? A háztulajdonos leánya vagyok, Ketty. Valami ujat izent talán az apja? Nem, azt sem tudja, hogy itt vagyok. Magam akarom önt valamire kérni. Mi az? Fessen le engem. A festő elkényszeredve nézett erre-arra, nem volt biz' itt semmi olyasmi, amivel képet lehetne kezdeni.

Körülnézett, hogy kocsit fogadjon neki, kocsinak híre-hamva sem volt, káromkodott egyet, mert nem bírt a jóságával, aztán kapta magát, fölmarkolta a kis emberkét, óriás karjára vette és nyájasan, szégyenkezve mentegetőzött az asszony előtt. Édes lelkem, engem ma beválasztottak az akadémiába, hadd vigyem egy kicsit a porontyot.

Hermance előtt ez a felelet bírt némi valószínüséggel s élénken folytatta: Tehát miután el akartál tűnni, nemde az volt a szándékod, hogy többé ne találkozzunk. Mi okozta ezt az ellenséges indulatot irántam? A leány nyugtalan mozdulatot tett. Grófné félreért engem, ha azt hiszi, hogy szándékom ellenséges indulatból eredt, mondá hévvel, s arcza lángpiros lett. Ellenkezőleg!

EGY LEÁNY: Miért néztek ti folyton Lesbiára? Ő kőszivü és vére sem pezseg, Ajka sápadt és bánatos szeme Ma éjszaka engem öleljetek! Ki tudja, a reggelt megérjük-e?! TITUS: Egy holdsugár sötét hajába tévedt... A LEÁNY: Észre sem vesz, hiába várod, téged TITUS: Mostan leült, az árnyék eltakarja LENTULUS: Lesbiának mosolyog az ajka... EGY RÓMAI: Ugy, ugy, csókolj, ölelj át, Cluvia!