United States or Peru ? Vote for the TOP Country of the Week !


Elérkeztünk a dolog lényegére, gondolta boszusan az ügyvéd, s hogy mielőbb végét vesse a komédiának, tettetett egykedvüséggel mondá: Gyámleányom megszakítá falusi tartózkodását, és hosszabb időre külföldre utazott barátnőjével. Utazni ment? Holott oly elragadtatással beszéltek mindketten a falusi tartózkodásról. És hova, merre vették útjukat?

Ugy áll tudniillik a dolog, hogy én, a mint itt lát tisztelendő ur, nagyon vallásos asszony vagyok. Tudom, hogy ez manapság szokatlan. Uri is, fiatal is, csinos is nem igen szokott előállani ezzel. Nem teszi ki magát annak, hogy lemosolyogják.

De ha csakugyan mint vevő fogsz fellépni, úgy majd mégis kisül az illetők előtt, ki a birtok vásárlója, mondá Enyingi, ki különben is kiváncsi természetű volt, s ez a szerinte különös dolog nagyon érdekelte. Természetesen, csak kezdetben nem akarok mint vevő szerepelni. Félsz, hogy nagyobb lesz az ár neked, mint másnak volna?

Lehetetlenségnek látszott kibújni ebből a mindenfelé felém ütköző és utamat elálló sűrűségből. Bármily figyelemmel vizsgálódtam is, nem voltam képes a kiutat fölfedezni. Ez pedig nem volt kicsi dolog, gyakorlott erdész-szemeimet nem oly könnyű munka zavarbahozni. Kénytelen voltam végleg megállani. Regina! A leány épen velem szembe bukkant ki a sűrűségből.

Nem vagyok én paraszt: tudom, hogy mennyi dukál egy székelynek? azt is tudom, hogy mennyi borvizet szokás önteni a bor közé, hogy az uraknak tessék? No, hát igy van a dolog.

Ezt az ordítást mert inkább az volt meg lehet hallani, még a patak lármáján keresztül is. De nem hallotta... Semmi választ sem kaptam. Furcsa... A dolog nyugtalanítani kezdett. Előrehajolva tapogatózni indultam a torok belseje felé, s csakhamar ráakadtam a holmimra. Ott volt minden, amit a leányra bíztam, pokrócom, köpenyegem, borjúm, zsákom... minden ingó-bingóm, úgy, ahogy otthagytam.

Hiszen magyar ember izs csak irti mestersigit, csak irti, de mit hasznalja maganak, ha nem tudja, a mi dolog minden mestersigben, a kontot megcsinyalnyi. Van nekünk izs jo prokator, jo doktor, jo oras, jo varga, jo molnar, de mit megir mindaz, ha kontot nem tunak készitenyi jol.

Arról a mérges vadmacskáról azonban ne essék szó... Még nagyon a gyomromban van. Nem beszélek róla... Az én egyébként szintén és gyakorlott szemeim nem voltak elég élesek, hogy a távolságban mutatkozó rejtélyt megvilágíthatták volna. Annyit eldöntöttem, hogy a dolog a legnagyobb mértékben érthetetlen.

Én pedig megesküszöm reá, hogy láttam, viszonzá hévvel Béla, sőt borravalóért még egyszer kikérdezem a bérkocsist, ki akkor megtagadta a feleletet. Oly régi dolog már az, mondá Eszthey, hogy nem érdemes érte fáradni. Nem lehetett más, mint egy idevaló cseléd, ki bizonynyal nem jutalmazná meg kiváncsiságodat. Cseléd nem szokott bérkocsin járni.

Épígy áll a dolog a Földdel és az égboltozattal is. A Föld forog nyugatról keletre és nekünk úgy látszik, mintha az égboltozat forogna keletről nyugatra.