United States or Botswana ? Vote for the TOP Country of the Week !


Többször voltak már ez alapon bajai, hogy kedvtelése nyomán elúszott a kenyérrevaló, ezt ő maga is szánni és bánni szokta, különben igen szorgalmatos, pénzt azonban nem szoktak a kezébe adni neki A pénzzel az asszony bánik, dohányravalót is csak úgy kéztül adnak Sütőnek, mint kenyeret a gyermeknek szokás.

Ezzel már megjárta a Mester. Ön egy zseniális, de élhetetlen ember, aki nem tud bánni a pénzzel. Ha magára hagyjuk, egész életén át nyomorogni fog. Pedig kár volna a Mesterért. Dömötörnek eszébe jutottak a bankárai, akik egyszer már bérbevették a tehetségét. Halálos vétek volt a szerződést megváltani. De ha Piacella hajlandó volna ugyanazt megcsinálni ...

Tudtam, hogy az uram, ha már olyan szigorúan vélekedett, nem is engedne egykönnyen, én hát a tudtán kívül tanúltam meg a puskával bánni. Öreg erdészünk volt a tanítóm, aki erdei sétáimon feltünés nélkül elkísérhetett s akinek a puskájával azután egy szép napon leterítettem az első őzet. Képzelheted, mit éreztem, amikor a véres zöld galylyal, kis vadászkalapom mellett, az uram elé toppantam.

Szerette volna mindjárt oda adni neki; de aztán meggondolta, hogy az ilyen szerelmes, tapasztalatlan falusi fiú más szemmel látja a nagyvilági dolgokat, s meglehet, még annál inkább megerősödik elhatározásában, ha a kellő előkészítés és magyarázat nélkül ismeri meg a történt dolgokat; nem fog hát addig szólni neki, míg nem tanácskozott a miniszteri titkárral és a grófnéval, kik jártasabbak a nagy világ dolgaiban és jobban tudnak bánni az emberekkel.

És ahhoz, hogy a gyermeket jól tudjuk ápolni, nem elég a jóindulat és a szeretet, mert ha nem tanuljuk meg a módját, a legnagyobb szeretetből is kárt tehetünk a gyermek egészségében, még az életében is. Nemcsak szeretni kell a gyermeket, hanem okkal-móddal kell vele bánni, akkor nevelhetünk belőle egészséges embert. A legkényesebb a gyermek egészsége és élete akkor, amikor a gyermek legkisebb.