United States or San Marino ? Vote for the TOP Country of the Week !


Ezért többet kell fizetnie hat krajczárral, és mégis oda írta, a miből látszik, hogy nagyon örül neki. Minek örül? Talán a püspök meghívta ebédre vagy a kanonok lett vele per tu? A kanonok urat a vörös selyem bútoros szobába szállásoljuk. Minden jól megy, hm! De az nem jól megy, hogy Sándor úrfi csak a búcsú napján haza, mikor házunk tele lesz vendéggel, szólt Manó bosszúsan.

Addig addig, hogy a szépséges Tary Éva egyet gondolt és amikor egyszer megint egymagára maradt, összecsomagolt s hazaszökött a szüleihez, búcsú nélkül. Most azután egyszerre minden kisült. Most már mindent tudott a világ. Na úgy e, hogy az asszony körül volt baj? Bizonyos, hogy válnak. Ezek egymásra úntak.

A rémhir hallatára bucsu nélkül oszlott szét a szüreti vendégsereg. Agata is beugrott a befogott kocsiba; a kocsis kérdés nélkül hajtott a többi kocsi után a Bodrogköz felé.

És mégis szó és búcsú nélkül akartál elhagyni? Magam sem tudtam, mit teszek... És Klára oly kecsegtetően írta le a jövőt, midőn függetlenek leszünk, tetszésünk szerint élhetünk.

Ott aztán megtudta, hogy a plébános a székvárosba utazott, a püspökhöz, s csak búcsú napján fog haza jönni. Ez kissé megnyugtatta Atlasz urat. Bizonyosan a püspöksüveges kanonokért ment, ki a templomot föl fogja szentelni, és Sándort, mint patrónust, azért vitte magával, hogy bemutassa a püspöknek. Kár volt úgy megijednie.

És elhatározta, hogy hátat fordít a világi élet minden hiu pompájának és életét a jól felöltözött, sűrű ruharedők alatt imádkozó szent asszonyoknak és stigmatizált szüzeknek szenteli valamely kolostor hűvös cellájában. Búcsú napján érkezett Dömötör a Szűz Máriáról elnevezett gyüdi franciskánus kolostor kapujához.