United States or Singapore ? Vote for the TOP Country of the Week !
Egy kimondhatatlan, hálás és szent elérzékenyülés borult a lelkére, hogy majdnem sírva fakadt. Hol lehet most Nóra? ismételgette mániákus szenvedélyességgel és boldog elragadtatásából lassankint kinzó önvád és magával szemben szomorú szemrehányás fakadt ki. És én ezt az asszonyt már csaknem elfelejtettem.
Nem akartam irodámba fárasztani; mint kegyuram iránt tartozom annyi tekintettel, hogy én keressem föl. A szentszéktől meghagyást kaptam, hogy adjam át önnek ez idézést és e keresetlevelet Mit akarnak velem? kérdé Sándor tompán, s gépileg kezébe vette az átnyujtott iratokat. Neje, Boglár Klára megindította ön ellen a válópert A válópert! kiáltott Sándor lángba borúlt arczczal.
Ez alatt mély sötét lett, az éjszaka holdatlan vala, csak az ég legmagosabb kúpjáról ragyogtak a csillagok, míg a láthatárra konyult oldalait a lángba borult faluk égése veresíté, s mint a homály nevelé a lakosok félelmét, a rettenet minden alakjának még borzasztóbb idomokat kölcsönözve, úgy a homályban mindig világosabban dühöngő tűz azt, a mit örök sötétben szerettek volna tudni, ragyogtatá ki.
Amerre szemem ellátott mindenfelé mozdulatlan csend, béke és hangtalan nyugalom borult a tájra. Szinte álomnak tetszett, hogy azokon a lankás nyugati dombokon tegnap és tegnapelőtt este szakadatlanul dörgött és ordított a halál, s csupa tűzláng volt az egész nagy távolság egészen a láthatár legszéléig. Mindennek még a nyoma sincs meg. Eltűnt, mint valamely rég szikkadó forró talajon a tavaszi eső.
Annak is elmondá, hogy a tatár országgyüléssel nagyon röviden fog végezni; s ha máskép nem kap közülök követeket, a halálra itélt raboknak kegyelmez meg, azon föltétel alatt, ha idejönnek ülni. Erre a szóra nyakába borult neki a kultusz-mandarin, összevissza csókolá orczáit. Ilyen ember kellett nekünk! Ez az igazi okos ember.
Midőn José kinyitotta a nagy szekrényt és a bíborvörös kő hajnalpiros sugárzással ragyogta be a komor helyiséget, az agg tudós annyira meg volt indulva, hogy imádatos tisztelettel térdre borult a csodálatos erejű talizmán előtt. Végre! Végre!... csak ennyit bírt mondani, azután viharosan José nyakába borult. Üdv neked, Leonhardus! Jövendölésem tehát mégis beteljesedett.
Bámulnak, mert nem mindennap látnak grófnét, mondá büszkén Atlasz úr, karon fogva s a hintóhoz vezetve leányát. De alig indultak meg a lovak, a mindenkitől megbámult grófné oda borult apja vállára és hangos zokogásra fakadt. Seregeknek ura! kiáltott rémülten Atlasz úr. Mi történt? Meghalt valaki? Mindnyájan egészségesek, zokogott Eveline, más a bajunk, a mi nagy bajunk.
A két öregember egymásnyakába borúlt s úgy sírt, hogy még a „staféta" is velök sírt. Azt persze megvendégelték, tejbe vajba fürösztötték; még a lába nyomát is áldották, úgy bocsátották vissza az ezredeshez, ezer hálálkodással. Ettől fogva megváltozott az öreg házaspár zaklatott élete. Nyugodtabb lett, megint normális lett.
A klastrom maga várszerű, hatalmas építmény, amelynek XII. századbeli alapzatára Mária Terézia korabeli rokokó kupola borult valami bőkezű, de sajnos, a stílusokhoz nem értő Mecénás jóvoltából. A zárda falait felényire ellepte a zöld repkény s pilléreinek lábazatánál piros és sárga kövi rózsák virultak.
Két szolga egy leány holttestét hozta az előbbi vadászat helye felől, s egy harmadik vállára támaszkodva az öreg Szirmay István közeledett, sűrűn ömölve könyei borult szemeiből; az első pillanatban mindnyájan Szirmay Máriát ismerék meg a halottban. Véres ruhája erőszakos kimulásra mutatott, a szomoruság ezen új szerencsétlenség felett, csak az általa gerjesztett bámuláshoz vala fogható.