United States or Peru ? Vote for the TOP Country of the Week !
Hej, hun lehetett az ura! Nem akasztófáravalózna már, csak jönne haza, de mikor nem jön. Utóbb, a harmadik nap reggelén, sírva megy az apjához, aki bürgékkel bajoskodó juhászos ember, elmondja neki a dolgot és könyörög, hogy menne be a városba és keresse meg az urát. Hümmög az öreg, mérges is Jánosra nagyon, mert akármit beszéljünk, mégsem szabad ilyen tetteket követni el.
Én nem érzem találva magam, azonban beszéljünk másról. Hajlandó volnál egy szivességet tenni nekem? A legnagyobb örömmel. Birtokot akarok vásárolni, s szeretném, ha eljönnél velem, midőn azt megtekintem. Szivesen, de nem értek hozzá és bámulatba ejt, hogy te, ki uradalmakkal birsz, birtokot akarsz venni. Hol? Egy szép vidéken, hol erdők vannak.
Ez igazán oly nagylelkűség, mire csak te vagy képes... Nem áldozzuk-e föl örömmel saját boldogságunkat azért, kit szeretünk? kérdé lelkesülten a leányka. De ez a házasság Jakabra nézve nagy szerencsétlenség lenne. Azt ő maga tudja legjobban, mi vezeti boldogsághoz. Nos, hát ne beszéljünk róla.
Mindenről össze-vissza, egyformán, rendszertelenül, szabadon gondolkoztak mind a ketten s néha alig jutott eszükbe, hogy ujra munkához kezdjenek. A lány azt mondta: Az ülés fárasztó, a beszéd pedig élvezetes. Inkább beszéljünk. Hát a képpel mi lesz? Az is elkészül, csak valamivel lassabban. Nem baj az. Ugy is apámat akarom meglepni vele s neki mindegy, akár ma, akár egy hét mulva kapja meg.
És végre is, beszéljünk őszintén, mindnyájan okos emberek vagyunk, az én jelenlétem csak nehezebbé tenné házatokban a békességes együttélést. Sándor elpirúlt és hallgatott. Klára sem sürgette tovább apját, s miután röviden elbúcsúzott tőle, Sándor karján haza felé indúlt.
Soha!... Ezt meg én igértem volt meg a gyámomnak. Becsületszóra. És én meg is tartom. Igen? Hehe!... No lám! De talán mégis, lásd, ez egyszer... Máskép nem segíthetek magamon. Szentugyse nem. Ne beszéljünk többet erről a dologról, barátom. De, nézd, édes Leona, kérlek szépen... Már mondtam, ne beszéljünk róla. A főhadnagy kiegyenesedett. Hát így vagyunk? kérdezte nyersen. Akkor parancsolom.
Mert bizony bármilyen legyen a derékszíj, ha nem vág hozzá a dugó és a viaszk, sohasem lesz belőle prédikációs halott, bár hiszen, akár ítéletnapig beszéljünk is róla, írásból az ilyen tudományokat megérteni alig lehet.
Most már bizonyosan tudom, hogy bolond vagyok. Egy barátom azt mondta, hogy beszél az őrnagygyal. Ennek van már vagy két hete, és még sem változott semmi. Ugy látszik, hogy már ő se tud segíteni rajtam. Ostobaság olyan nagyon törődni vele, hiszen az embernek egyszer úgyis meg kell halni, hanem azért mégis bánt, hogy annyira haragszanak reám. A leányról már ne beszéljünk.
A szép barnasárga az igen szép, azonban bármit beszéljünk, a piros meggyszínű a legelőbbvaló. Igy azután már lehet menni a polgári bormérőbe. Mert ez a rendes hely. Délelőtt a templom, délben az otthon, délután pedig a csöndes, mindössze egy-egy szobás polgári bormérések, amelyekbe a maguk csendes vasárnap délutáni közönségén felül több ember már nem is férne be.
Rabja vagyok saját biztosságomnak és egy gyalázatos bandának, mely képes volna örökre elnémítani. Ez különös! mondá Kardos, de nem mert tovább kérdezősködni s csillapítólag mondá: Tehát ne beszéljünk többé róla.