United States or Haiti ? Vote for the TOP Country of the Week !


Nem tudom, mindjárt kiszaladtam. Költsük föl a mamát is. Hagyja majd megnézem, készen van? Jöhet már. Gergely kijött, megfogta a leány reszkető kezét, együtt mentek el addig a szobáig, a hol az aludni szokott. A kis fehér szobában semmi különös jel nem mutatott arra, mintha betörők lettek volna benne.

Elsőrangú színházi ember, kit frázisok nélkül is lehet európai mértékkel mérni s ha a színpadi író igénytelen is a benne élő színpadi teoretikus mellett, azért érdekességnek se utolsó vele mint íróval szembenállni. Igazi modern ember, gyors, eleven s ha könyvtárakra menő fóliánsokat is böngészett már át, inkább cikkeket ír; Shakespeareról is, Molierről is, a színpadról is, mint fóliánsokat.

A lakóházba külön sövénykerítésen át lehetett bejutni és pedig a kaputól balra kanyarodva, virágágyak között, a melyeknek azonban már csak a formájuk volt meg. A házban három szoba volt, de csak egyet használtak belőle arra, hogy benne lakjanak.

S egy délelőtt, vasárnap, amikor kibeszélte magát az ember, komoran, egészen összetörve mondani kezdte a leánynak az öreg, a mi összegyűlt benne, mig a sok verset összeírta a könyvből. Nem tudok beleszólani a dologba. Csináld, ahogy tudod. Szemrehányást se teszek neked, ha valami olyat cselekszel, amiért szigorú birója voltam a feleségemnek.

Aztán azért volt olyan bolt, mert minden, de minden akadt benne, a főrevaló keszkenőtől a mustármagig, meg kis perczentre dolgoztak a testvérek, nem nyuzták le a bőrét a vevőnek. Mikor az ablakaink alatt elmentünk, láttam, hogy benn világosság van a szobákban és a sok rokon és ismerős mind nálunk gyült össze a temetés után. Hivtam Flóriánt is, hogy jöjjön be, ő azonban nem akart.

Ezt a tekintélyt java részben a tiszteknek köszönhette, akik leány"-nak ismerték s akik, mivel mindig volt egy-egy öreg főhadnagy lakója, télig-meddig kincstári asszonyt láttak benne.

Mi volt oka az eljegyzés fölbontásának, senki sem tudta bizonyosan; a fiatal úr barátjai azt beszélték, hogy a vőlegény oly engedékenynek találta menyasszonyát, hogy nem merte nejévé tenni; de ez csak titokban suttogott pletyka maradt, s én nem jöhettem nyomára, mi benne az igaz, valamint azt sem tudhattam meg, mi volt a visszalépett vőlegény neve.

A Nap Szava

forgalmasabb

Mások Keresik