United States or Colombia ? Vote for the TOP Country of the Week !


Végrendeletében vagyonát három részre osztotta. Az első részt a bátori minoritáknak és a nagykárolyi piaristáknak, a másik részt fiának, a harmadikat leányának hagyta. Károlyi Sándor elrendelte, hogy Barkóczy Krisztina halála évfordulóján a szegényeknek alamizsnát osszanak, ételt-italt adjanak és a templomokban istentiszteletet tartsanak.

Ekkor üzent hozzá Barkóczy: „Hát Jósa uram, ez az adott szó és a zászlónk alatt letett eskü?“ Mint pap, válaszolt Jósa, az eskü alól magam dispensáltam magamat: mint katona és szakállas kurucz csak azt akartam Gensdorf ezredesnek értésére adni, hogy engem máskor Göncz-Ruszkán asszonyoknál ne keressen; megtalálhat fényes nappal a csatatéren is. Petőfi verse.

Szerette a tanultságot, maga is olvasgatott, örült, ha tudós emberrel társaloghatott, előmozdította az irodalmi munkásságot, az iskolai nevelést. Midőn politikai reményeiben csalódott, jól esett lelkének, hogy szeretett férje szerezte meg az országnak a békességet. De az új német világban Barkóczy Krisztina a régi maradt.

Mert Barkóczy Krisztina szerette a népet, sajnálta és gyámolította nyomorában, a katholikust jobban szerette, mint a protestánst, de senkit sem üldözött vallásáért, még a zsidókat is pártolta. Az idegent sem nézte le, a német rabokkal is jól bánt, igazi vallásos érzésből merítette a türelmet mások iránt, a kötelességérzetet, munkakedvet és a szerénységgel párosult jóindulatot.

A míg Károlyi Sándor és fia a derék Ferencz élt, a asszony halála napját ilyen hozzá méltó módon ünnepelték meg. Nagyon szeretnők, ha Barkóczy Krisztina levelei minél hamarább megjelennének. Ez a gyűjtemény rövid életrajzi bevezetéssel és a szükséges jegyzetekkel, bizonyára érdekes olvasmány lesz.

Károlyi nagy úrrá lett a szatmári béke után, de Barkóczy Krisztinát a fény nem kápráztatta. Szinte sokallotta a nagy czímeket és hatáskört, a családi vagyon gondozása, gyermekeinek nevelése, a maga kisebb körében a jótékony és hasznos működés volt az igazi boldogsága. Szívbaja sokáig kínozta, de ő keveset panaszkodott és mindvégig fáradozott családja és gazdasága körül.