United States or Nepal ? Vote for the TOP Country of the Week !
No Sándor, folytatá aztán fiához fordulva, ki ezalatt közel anyjához az asztal szélére ült, maga alá húzva egyik lábát s a másikat könnyedén lóbázva a levegőben, no fiam, szerencsével jártál a városban? Szerencsével, felelt Sándor. Láttad a püspököt, beszéltél vele? kérdé mohón az öreg asszonyság. Nem. Micsoda! kiáltott fellobbanva Atlasz úr. Talán nem bocsátott maga elé?
Nem costume, mondá az apát-kanonok elnéző mosolylyal, de egy kissé megbotránkozva, hanem a püspöki jelvények, süveg, pásztorbot, keztyűk, saruk, melyeket rangomnál fogva jogom van viselni. Száz esztendeig viselje! kiáltott Atlasz úr lelkesülten. János, rögtön szaladjon ezzel a csomaggal a szekrestyébe és mondja meg, hogy jól vigyázzanak rá!
Szörnyű alázatosak, bizonyosan szegény kéregetők, gondolá magában Atlasz úr; s büszke mogorvasággal, fönhangon hozzá tevé: miben lehetek segítségökre? A szomszédi jog czímén jöttünk, illetőleg vettünk bátorságot jövetelre, felelt az öreges úr, valódi kígyó-ügyességet fejtve ki a görnyedezésben.
Megragadta Atlasz úr kezét s hosszasan, kimondhatatlan részvéttel rázta, mintha nem találna szavakat e nagy szerencsétlenségben. Hallgatva mentek tovább a tornáczon s Atlasz úr keserű arczczal figyelt az épület túlsó szárnyából áthallatszó zajra. Góg Ferencz fájdalmasan vonaglott és fejét rázta. Szép toastot mondott a plébános úr, száz esztendeig éljen, mondá végre Atlasz úr.
Leveleinek elküldése egy kissé lecsillapította Atlasz úr izgatottságát, de nem szüntette meg rossz kedvét. Sándort nem látta azóta, hogy a kicsikart fél-igérettel távozott szobájából; a cselédek azt mondták, hogy kilovagolt és azt izente, ne várják haza vacsorára.
A plébános úr jött érte kocsiján és elvitte. Hová? kérdé ijedten Atlasz úr. Nem mondták, én meg nem kérdeztem, viszonzá János, hosszút köpve az ablakból, melyet aztán nagy lelki nyugalommal becsukott. Atlasz úr megijedt. Ez a hirtelen elutazás, a plébános társaságában, rosszat jelenthet. Meg kell tudnia, hova mentek. Sietett gyalog a faluba s meg sem állt, míg a plébániára nem ért.
És a milliomos házasság napról napra égetőbb szükséggé lett. A gazdaság sülyedt, Sándor nem sokat törődött vele, össze-vissza ment minden, a termés nem ütött be, a gabona-árak hanyatlottak, és Atlasz úr nem hogy kitisztult volna a vejétől átvállalt adósságokból, hanem még ujakat is csinált.
De rám fogták, hogy zsidó vagyok s még a kortes-nótába is beletették, hogy «nyúlbőrökkel nem gseftelünk, zsidó követ nem kell nekünk». Megfoghatatlan! Megmondta ezt már nekem régen a bölcs rabbi, felelt Atlasz úr sóhajtva és fejét vakarva. Ebben az országban mindig fogják szidni a zsidót, még ha nem zsidó is. Akkor rá sem hallgattam, de most kezdem látni, hogy bölcs ember volt.
És ha én lemondok javára a gazdag özvegyről, nem tudom, mi akadályozná abban, hogy feleségül vegye? Hát Boglár Klára, kő nőjjön a gyomrában! kiáltott Atlasz úr, elkeseredésében egészen megfeledkezve úri modoráról. Hát a levél a zsebedben? Boglár Klára elenyészett, megsemmisült. Bízd csak rám a dolgot; ha én beszélek Sándor fejével, vége lesz akkor Boglár Klárának.
De azzal nem gondolsz, hogy szüleidet boldogtalanokká tennéd? nyöszörgött Atlasz úr panaszos hangon, miután több sikertelen kísérletet tett előbbi haragos hangulatának s elvesztett tekintélyének visszaszerzésére. Ha nem törődném a ti boldogságtokkal, akkor nem kérném beleegyezésteket, hanem elvenném a leányt a nélkül is, mondá Sándor szelídülő hangon.
A Nap Szava
Mások Keresik